Nem mellékes helyiség / b

Cím: Nem mellékes helyiség / b
Szerző: Carlos
Fandom: Hetalia ~Axis Powers~
Párosítás: Doitsu × Itaria, Igirisu × Nihon,
Szereplők: Furansu, Kanada, Roshia, Amerika
Korhatár: R
Beta-reader: Nee-sama
Kelt: 2009/11/19 – 2009/11/20
Megjegyzés: Nem mellékes helyiség /a – Nee-sama tollából
Megjegyzés#2: köszönet outsydernek a címért

Doitsu szemmel követte, ahogy Igirisu és Nihon kettőse az ajtóhoz sétál, majd eltűnik mögötte. Amint a nyílászáró nyelve kattant a zárban, jelezve, hogy becsukódott, a német férfi megengedett magának egy hangtalan sóhajt. Végignézett a megcsappant asztaltársaságon – akiket csak erős jóindulattal lehetett hallgatóságnak nevezni -, és átfutott az agyán a gondolat, hogy talán rossz ajtón jött be. Ugyanis a G8 társaságának ott maradt tagjai kivétel nélkül találtak érdekesebb elfoglaltságot Doitsu beszámolójának hallgatásánál. Furansu a feje alá polcozott kezekkel – diszkrétnek a legkevésbé sem nevezhető módon – szundikált, a jobb oldalán ülő Amerika az asztal rejtekében egy PSP püffölésével múlatta az időt, míg a bal oldalán helyet foglaló Roshia egyre csak mosolygott, és néhány perces időközönként feltette a „Hol van Chuugoku?” kérdést, amitől a német kezdett idegbajt kapni. Itaria – tőle szokatlan módon – csendben, de látható szorongással fészkelődött a helyén, s újra meg újra, tétován emelte szövetségesére aranybarna szemeit – úgy tűnt, mondani akar valamit. Mielőtt megszólalhatott volna, Ludwig gyorsan elfordította a fejét, ám ahogy tovább járatta a tekintetét,  meglepetten észlelte, hogy egy hatodik személy is tartózkodik a teremben. A vékony, szerényen mosolygó fiúcska szakasztott mása volt Amerikának, de az ő szemeiben valamilyen fény is csillogott, nem úgy, mint Alfredében – rövid gondolkodás után az Axis vezetője rájött, hogy értelmet lát a kék íriszekben visszatükröződni. Hiába volt szimpatikus a fiú, egy pillanat erejéig nem tudta hová tenni. Zavarodottan pislogott rá, majd gyors fejszámolás után rájött, hogy csak az ő személyével együtt vannak meg nyolcan, ami csak egyet jelenthetett: a fiú, ölében a jegesmedvével, minden kétséget kizáróan Kanada volt. Amint eljutott eddig a következtetésig, elérkezettnek érezte az időt, hogy folytassa félbe hagyott beszámolóját. Erőteljesen megköszörülte a torkát, s hogy Furansu is felébredjen, ökölbe szorított kezeivel az asztalra csapott. Francis azonnal felriadt, s ijedtében kis híján hátra vágódott a székével együtt.
- Most nem én fogdostam meg! – kiáltott fel azonnal a francia, majd védekezőn maga elé emelte a kezeit. Pár pillanatot várt, s amikor érzékelte, hogy nincs veszély, hangosan kifújta a levegőt, vállait pedig leengedte. Doitsu korábban talán meglepődött volna, de most már inkább csak eleresztette a füle mellett Furansu reakcióját.
- Tehát – kezdte élesen -, ahogy az imént felvázoltam a helyzetet, úgy vélem, cselekednünk kell a…
- Doitsuu~! – vágott közbe nyüszítve Itaria. A szőke férfi úgy tett, mintha meg se hallotta volna.
- …cselekednünk kell – próbálkozott ismét Doitsu, de olasz szövetségese nem adta fel.
- Doitsu! – szólalt meg ismét Feliciano, s keze a magasba lendült.
A német férfi egy lélegzetvételnyi ideig tétovázott, majd beletörődve kifújta beszédhez gyűjtött levegőjét.
- Igen? Mit szeretnél, Itaria? – Hangjából érződött, hogy nem számít építő jellegű hozzászólásra az olasztól, s érzékei nem csapták be most sem.
- Eszembe jutott, hogy nekem is ki kell mennem – hadarta a fiú, s könyörgő pillantásokat vetett a szőkére.
Doitsu megtörten sóhajtott fel, s magában egy felsőbb hatalmat vont kérdőre, hogy mivel érdemelte ki az Itaria személyében postázott istencsapást.
- Menj – intett a kezével. – De próbálj meg igyekezni.
- Köszönö~m – pattant fel a helyéről az olasz fiú, majd az ajtóhoz sétált, ám ahelyett, hogy kiment volna, megállt, és várakozón társára nézett. – Te nem jössz, Doitsu?
Furansu fennhangon elnevette magát a szokatlan kérdés hallatán, s még Amerika is elkapta a tekintetét a hordozható konzol képernyőjéről. A német immár fojtott dühvel, s szégyentől lángoló arccal nézett szövetségesére.
- Miért mennék? – kérdezett vissza tiltakozón.
- Mert nem tudom, hol van a mosdó. – Itaria válasza őszintének, és lényegében ésszerűnek tűnt.
- Afolyosóvégénbalra – darálta gyorsan az útbaigazítást, majd egy szúrós pillantással elnémította az egyre hangosabb franciát. Doitsu most az egyszer őszintén remélte, hogy Itariának elegendő lesz a szóbeli eligazítás, de csalódnia kellett.
- De eltévedek! – szólt már-már kétségbe esetten Itaria. – Kísérj el, Doitsu~!
Immár nem csak Furansu, de Amerika is hahotázott, Kanada pedig a kezei mögé bújva, diszkréten kuncogott, s Ludwig érezte, hogy lassan,  fokozatosan elsüllyed szégyenében. Kérlelőn nézett az olaszra, hátha az – most az egyszer – felfogja, hogy mennyire kínos ez neki, és minden további nélkül elindul a mosdóba, ám amint tekintetük találkozott, be kellett látnia, hogy ilyen mértékű önállóságot még álmában sem várhat el a fiútól. Mélyen a tüdejébe szívta a levegőt, s hogy elejét vegye a további, talán még zavarba ejtőbb kérdéseknek, szó nélkül elindult kifelé, s amint Itaria mellé ért, kissé erőszakosan kitessékelte szövetségesét az ajtón. A faragott nyílászáró becsukódott mögöttük, s Doitsu hallotta, hogy a nevetés a tetőfokára hág. Az olasz már elindult a kijelölt irányba, de mivel társa nem követte, megtorpant, és kérdőn nézett hátra. A szőke férfi arca szégyennel vegyes dühétől a pipacs élénk színébe öltözött, kezei pedig ökölbe rándultak. Feliciano félve vonta fel szemöldökét, de mielőtt bármit mondhatott volna, a német feltépte az ajtót.
- Csendet! – mennydörögte Doitsu.
A kacagás elhalt, mintha elvágták volna, s a teremben tartózkodók megszeppenten pislogtak a gyilkos méregtől remegő német felé.
- Úgy vélem – kezdte a szőke férfi -, hogy a mai megbeszélést akár fel is függeszthetjük. A társaság ma mutatott viselkedése fényében kijelenthetem – egy pillanatra szünetet tartott, s azúrkék szemeit végigjáratta az asztalnál ülőkön -, hogy semmi értelme folytatni. Nyilván mindenkinek van jobb és hasznosabb elfoglaltsága, mint kulcsfontosságú katonai lépéseket megtárgyalni. Ezt megértem, és elfogadom. A legközelebbi viszontlátásra – zárta le mondandóját fagyosan az Axis vezetője, majd bevágta maga mögött az ajtót.
Itaria még mindig ugyanott állt, s az aranybarna szemekben Doitsu aggodalmat látott felcsillanni. Elszégyellte magát a dühkitörése miatt, s mikor az olasz mellé lépett, fáradt mosolyra húzta az ajkait, ezzel mintegy bocsánatot kérve a fiútól. Feliciano arcára boldog mosoly ült ki, s megfogta a német kezét – a szőke férfi arca ismét rózsásodni kezdett, de ez a zavar már sokkal kellemesebb volt, mint az iménti. Ujjaik összekulcsolódtak, s csendesen lépkedtek a folyosó fényesre csiszolt márványkövein. Amint elértek a végére, Ludwig elengedte a fiú kezét, és az ajtóra mutatott.
- Remélem, hogy most már megtalálod – Jelentőségteljes pillantást vetett az olaszra.
Itaria tétovázott, kezeit egy percre összekulcsolta a háta mögött, és hintázni kezdett a lábán.
- Doitsu – kezdte óvatosan -, nem jönnél be velem? – Felnézett a férfire.
A német ajkai elváltak, mintha mondani akart volna valamit, de végül mégis összezárta őket, s egy mély sóhaj kíséretében bólintott.
- De, persze.
Feliciano szemei felcsillantak, és már nyúlt volna a kilincs után, mikor az ajtó váratlanul kivágódott, és a zilált Igirisu lépett ki rajta, nyomában pedig Nihon ügetett szorosan. Egy pillanat erejéig a két pár némán bámult egymásra. A japán zavart pillantást váltott Itariával, aki szinte azonnal az ázsiai zakójára bökött. Kiku skarlátvörös arccal vette észre, hogy patyolatfehér öltönye gyűrött, ráadásul a gombok is félre lettek gombolva. Gyorsan hátat fordított a társainak, hogy megigazítsa a ruházatát, mielőtt bárki más észrevenné. Itaria-kun nem számít, gondolta, ő már úgyis tudja. Eközben Doitsu fejében lassan összeállt a kép, de inkább magában tartotta megdöbbenését; szavak nélkül megbeszélte az esetet Igirisuval, s mikor Ludwig elfordította a tekintetét, Arthur gyorsan biccentett, és a még öltözködő Nihont maga után húzva elindult a tárgyalóterem felé.
- A megbeszélésnek vége – szólt utánuk Ludwig, majd intett az olasznak, hogy menjen be a mosdóba.
Az angol hátra nézve bólintott, s immár a kijárat felé lépkedett, Kikuval az oldalán. Mikor hallótávolságon kívülre értek, Igirisu halkan megszólalt.
- Ezt könnyen megúsztuk – fújta ki a levegőt, s smaragdszín tekintetével a japánét kereste.
- Mondhatni – hagyta rá a dolgot Nihon, miközben befejezte a gombolkozást.
- Ők miért mentek ketten? – kérdezte szórakozottan Arthur, de nem vette a fáradtságot, hogy el is gondolkozzon saját kérdésén.
- Ki tudja – mosolygott sejtelmesen Kiku.
Amint Itaria belépett a fehér csempékkel kövezett mosdóba, furcsa gondolat fészkelte be magát a fejébe. Az egyik mosdókagyló elé lépett, s miközben megnyitotta a vizet, mereven bámulni kezdte a csap fémes tükrében saját, torz képét. Doitsu az ablakhoz sétált – egyrészt, hogy háttal legyen, míg a fiú a dolgát végzi, másrészt még mindig nem tudott teljesen napirendre térni Nihon… dolgai fölött. Két tenyerét az ablakpárkányra simította, s elmélyülten figyelte az angol és a japán alakját, akik épp akkor léptek ki a kapun. Az olasz lassan a barátja felé fordult, s mintha teljesen elfeledkezett volna arról, miért is jött ide tulajdonképp, elindult a férfi felé. Puha léptei nem vertek visszhangot a fehér falak közt; ahogy Ludwig mellé ért, fél kezét óvatosan a szőke férfi vállára tette, majd végigsimított a hátán. Doitsu összerezzent az érintésre, de fejét nem kapta oda. Továbbra is Nihonékat figyelte, s egy apró sóhajjal jelezte csak, hogy érzékelte Felicianót. Az olasz fiú megismételte a mozdulatot, majd átbújt a német karja alatt, s szembe fordult szövetségesével. Ludwig nem távolodott el, de nem is közeledett. Itaria az ablakpárkánynak támasztotta a derekát, majd karjait Doitsu köré fonta, s arcát a férfi nyakához fúrta, belélegezve édes illatát. A német lehunyta a szemeit, s fél kezével végigszántott a fiú hátán, aki felbátorodva bontakozott ki az ölelésből, és se szó, se beszéd, elkezdte kigombolni a férfi öltönyének felső részét. Az Axis vezetője ismét kinézett az ablakon, s meglepetten nyugtázta magában, hogy miután Igirisu és Nihon lopva körbenézett, mosolyogva fogták meg egymás kezét, Kiku pedig egészen az angolhoz simult.
- Nihon hová megy? – kérdezte Doitsu, s bár hangja csendes volt, szavai mégis sokáig visszhangoztak a dermedt falak között.
Feliciano, miután végzett a zakó kigombolásával, kioldotta a nyakkendőt, majd az alatta fehérlő ingnek is nekiesett, s közben vállat vonva válaszolt.
- Ebéd közben megemlítette, hogy dolga van, és reggelig ne is várjuk.
Ludwig hallgatott, s mikor megérezte az olasz fiú hideg ujjait végigcikázni meztelen mellkasán, ismét lehunyta azúrkék szemeit, majd egy halk sóhaj kíséretében csak annyit mondott:
- Értem.
Itaria elfojtott egy kuncogást, pirulva újra végigsimított a széles, izmos mellkason, majd egy apró csókot égetett kedvese nyakának felhevült bőrőre. Doitsu a fiú puha, barna tincsei közé túrt, s ajkait az olasz szájának sarkához érintette. Feliciano gyorsan kioldotta saját nyakkendőjét is, kigombolta halványkék ingét, meglazította nadrágjának övét, s kilépett a földre hullott ruhadarabból. Egy szál ingben állt, s halkan felszisszent, mikor a párkány hűvös műanyaga forró bőrét érintette. Fázósan simult Ludwighoz, aki még vetett egy utolsó, tűnődő pillantást a távolodó angol-japán kettős felé, majd karjaiba zárta a reszkető Itariát. Percekig álltak így mozdulatlanul, míg az olasz fiú el nem távolodott kissé, hogy aranybarna tekintetét Doitsu azúrkék szemeibe fúrja. Lassan lehunyta a pilláit, s megemelte az állát, a német pedig szinte azonnal lehajolt a felkínált ajkakhoz, hogy birtokba vegye őket. Nyelve végigsiklott a résnyire nyílt ajkakon, amik engedelmesen kinyíltak, a szőke férfi pedig elmélyítette a csókot. Ludwig lassan, minden hevességet mellőzve csókolt, kiélvezve az édes érzés minden percét, s kezei közben komótosan szántották Feliciano gerincének vonalát. Ahogy a fiú gömbölyű fenekéhez ért, először csak egy ujjával merte megcirógatni, ám Itaria sürgető sóhaján felbátorodva rásimította mindkét tenyerét, s istenesen belemarkolt. Az olasz kéjes nyögéssel szakította meg ismét a csókot, majd egész testével Doitsuhöz dörgölőzve bújt a férfi karjai közé. A német finom csókokat lehelt kedvese kecses nyakának ívére, majd miután az ölébe kapta a fiút, s földre hullott ruháit is felszedte, elindult a legközelebbi vécéfülke felé. Kattant mögöttük a méregzöld ajtó reteszes zárja, s néhány röpke perc elteltével a falak közé – a nap folyamán már másodszor – a gyönyör hangjai költöztek.
Eseménydús nappal büszkélkedhetett a G8 főhadiszállásának első emeleti mosdója.